Erdőfürdés erdei séta
Az én személyes kedvenc évszakom a tavasz, amikor ha lehet minden pillanatot megragadok hogy a természetben lehessek. Egy nagyon egyszerű, ám annál hatásosabb gyakorlatot szeretnék most megosztani veletek, aminek a lényege a részletekben rejlik hiszen bárki számára minden előzmény tudás nélkül elvégezhető, mégsem szokott mindenkit ugyanúgy megérinteni. Nézzünk ki a közelünkben ( vagy akár távolabb) egy erdőt, lényeg hogy ne egy fa sor legyen hanem egy tényleg nagy terjedelmű amiben el lehet veszni . : ) Mikor megérkeztünk ha lehetséges hagyjunk mindent az autóban főleg a telefonunkat. Fontos hogy ne tervezzük meg előre az útvonalunkat, felejtsük el a turista jelzéseket csak induljunk el, mint egy vándor aki egy batyu hamuba sült pogácsával nekivág a nagyvilágnak. Lehetőleg ne felkapott helyre menjünk, hanem amit kevesen látogatnak. És jelképesen ahogy a telefonunkat ott hagytuk (persze ha eleve gyalog érkeztünk, akkor már otthonról se hozzuk) hagyjunk ott az erdő szélén minden a hétköznapi életünkhöz tartozó gondolatot és csak sétáljunk, olyan tempóban ami jól esik és abba az irányba ami tetszik. Lélegezzünk mélyeket, mintha magunkba lélegeznénk az erdőt. Hallgassuk a madarak énekét , szemlélődjünk. Ha valahol szimpatikus nyugodtan álljunk meg és csak figyeljünk, mint gyerekkorunkban, mikor órákig el tudtunk nézni egy hangyabolyt. Figyeljük az apró neszeket, hagyjuk hogy elmének teljesen a külvilág kösse le. Figyeljük meg az erdő rétegződését hogy hány különféle dimenzióban létezik élet a természetben és hogyan élnek egymás mellett békében. Ha már úgy érezzük hogy elég mélyre mentünk az erdőben, akkor válasszunk ki egy szimpatikus ülésre alkalmas helyet magunknak, ez lehet egy kidőlt farönk, de akár ülhetünk az avarra is. Üljünk le és csak figyeljük az erdőt, itt végezhetünk egy légző gyakorlatot ha kedvünk van, egyszerűen csak figyeljük meg ahogy ki és be áramlik az orrunkon a levegő, ne próbáljuk irányítani csak lélegezzünk, jó mélyeket. Addig üljünk itt amíg csak jólesik, ha félórát, félórát, ha ránk sötétedik akkor úgy is jó. Nincs idő , nincs semmi csak mi és az erdő. Ahogy megfigyeljük hogy milyen tökéletesen él a természet a saját ritmusában, rálelhetünk hogy bennünk is megvan ez a ritmus, hiszen mi is a természet része vagyunk, csak ezt sokszor már elfelejtjük, de a természet nem felejtette el ! : ) Ha úgy érezzük hogy eleget ültünk, akkor kelljünk újra útra, lehetőleg ne arra amerre jöttünk és csak sétáljunk, az sem baj ha nem mindig a kitaposott ösvényen megyünk (sőt !) hiszen a lényege pont ez ennek a gyakorlatnak hogy leakasszuk magunkat a megszokások aszfaltozott útjáról. Figyeljünk az illatokra, ami ilyenkor tavasszal valami csodálatos. Ha igazán jól végeztük a gyakorlatunkat, akkor egyszer csak azon kaphatjuk magunkat hogy eltévedtünk : ) Nem kell megijedni, Magyarorszság erdeiben nem él semmi olyan ami ne félne jobban tőlünk, mint mi tőlünk. Egyszerűen csak bízzunk magunkban, hagyatkozzunk az érzékeinkre. A lényeg ez hogy teljesen kiszakadjunk a hétköznapokból és olyat tegyünk amit nem szoktunk. Ha vissza érkeztünk a kiinduló pontunkra ( vagy annak közeléhez ) és hazamegyünk akkor még sokáig érezhetjük magunkban a természet csendjét és nyugalmát. Egyszerűen segít visszatérni az eredeti lét állapotunkba, aminek nagyon sok jótékony hatása van a testünkre és az idegrendszerünkre. Nem hiába van az országunk egyik leghíresebb szívkórháza mellett (Balatonfüred) egy kiserdő közvetlenül, ahol a betegeknek erősen ajánlott hosszú sétákat tenni. Mikor legközelebb stresszes vagy nehéz napunk van, idézzük fel az erdőben tett sétánkat. Észre fogjuk venni hogy még mindig ott van bennünk az a természetes nyugalom és a fókuszunkat erre is tehetjük ahelyett amiben épp most vagyunk. Meg súgom ez mindig is ott volt bennünk, az erdő csak segített vissza tükrözni . : ) Hiszen ez a természetes lét állapotunk, és ha megtaláljuk a saját természetes ritmusunkat, akkor egészségesek is leszünk.Ha szeretnél minden héten ehhez hasonló, egyszerű és praktikus tippeket kapni, egyszerűen kedveld oldalunkat. Ha másoknak is segítenél vele, akkor pedig nyugodtan megoszthatod tartalmainkat.