Hogyan szoktam le a dohányzásról? Avagy egy ősi rituálé ami mérgező függőséggé alakult.

A dohány ma nem igazán megbecsült helyet foglal el az emberekben, általában úgy tekintünk rá mint egy fekélyre a testünkön ami már régóta velünk van, de már nagyon szabadulnánk tőle. Ahhoz hogy nagyobb képet kapjunk róla nézzünk vissza egy "kicsit" a történelemben. A régi időkben mikor még jóval sűrűbb volt a föld energiája, az erre kiválasztott emberek akik általában a sámánok voltak szertartásokat tartottak, hogy kapcsolódni tudjanak a magasabb szférákhoz. Ennek a rituálénak az indián kultúrában elengedhetetlen kelléke volt a dohány. Szentként tisztelték, és egy fajta kapu volt nekik hogy találkozzanak az isteni szférákkal. Természetesen ennek igen kevés köze volt a mai cigarettához, vagy az utóbbi években rohamosan elterjedt elektromos társaikhoz amik sokszor már dohányt sem tartalmaznak. Azonban aki valaha is dohányzott már, tudja hogy a mai napig megmaradt (még ha igen eltorzult formában is) egy nagyon kis része annak az érzetnek valahol mélyen bennünk amit anno az ősi világban a dohány adott az embernek. Ha dohányzunk megváltozik a tudat állapotunk, és igen persze van benne számos vegyi anyag is ami fizikális változást csinál a szervezetünkben, de most nem erre gondolok. Mikor gyújt rá normál esetben az ember? Mikor szünetet akar, a munkából, a családból, az életből. Kimegy (jobb esetben) a teraszra és arra az 5 perce csak ő van. De beszélhetnék a reggeli kávé plusz cigivel kezdő emberekről. Persze értem én hogy a koffein meg a nikotin.. De szerintem sokkal jobban ragaszkodunk magához a kis szertartásainkhoz mint a testünk ezekhez az anyagokhoz.

És akkor mesélek kicsit a saját 'leszokásomról'. Kb. 9 évig dohányoztam, először persze csak hébe-hóba sutyiban, de már igen korán 12 éves koromban rá-rá gyújtottam. A mai napig fel tudom idézni az első doboz cigim illatát mikor kibontottam. És azt a hatalmas izgalmat amivel akkoriban egy-egy szál cigaretta elszívása járt. Hiszen ennyi idősen nem gyújthattam rá akárhol, a városban kellet keresnem egy jól eldugott helyet, ami akkoriban nagyrészt a Sió-csatorna partja vagy valami ehhez hasonló eldugott hely volt. És persze az egész folyamat teljesen tudattalan volt, de tudat alatt még is valami hasonlót kerestem mint a régi sámánok, elvonulni a világ elől csak én vagy rajtam kívül az az 1-1 szintén a világ elől megszökni akaró haverom és a cigi. Aztán persze később ez változott és bekapcsolódott hozzá egyfajta menőség, különcség is. Emlékszem az általános iskolában külön bandát szerveztünk, hogy kilóghassunk a megszokott helyre rágyújtani. Az ember ahogy változik az életkora ugyan annak az ingernek a kiváltáshoz egyre nagyobb dolog kell. Így az iskolából szünetekben kiszökni ennyi idősen ugyanazt jelentette mint fiatalabb koromban elbújni a városban valahová. Aztán mikor az általános iskola utolsó évét végeztem, a dohányzás átcsapott egyfajta teljes lázadásba, ekkoriban már nem bujkáltam senki elől, nyíltan cigiztem az utcán, a családom, vagy bárki előtt. Abban az időben észre is vettem hogy valami változott, már eggyel kevésbé volt meg a varázsa ahhoz képest, mikor még bujkálni kellet. De ez annyira nem számított mert innentől a lázadásom fő jelképévé vált. Azonban a középiskolában is megmaradt a 'pause' hatás is. A legtöbb középiskolás nem szeret iskolába járni, így bármi ami miatt kicsit iskolán kívül tudhattuk magunkat jól jött. Így legalább minden második szünetben volt miért kimenni. Aztán ahogy az ingerküszöb a korral változott természetesen megint változtatni kellet a helyszínen, így amíg még kilencedikes koromban vagy a wc-ben vagy valahogy az épületből kiszökve dohányoztunk tíz-tizenegyedikes koromban már az egyik osztálytársammal a tanári dohányzóba jártunk ki. Tisztán látszik hogy az én életemben mit képviselt. A lelki vonatkozások mellett, most beszélek kicsit a fizikairól. Én általában mindig olyan cigarettát választottam ami kicsit ízlett is és ha nem volt olyan akkor inkább sokszor nem gyújtottam rá. Most belemehetnék a márkákba, de direkt nem teszem, mert ez minden termékre igaz nem csak a dohány árura. Tehát nem voltam sosem egy lánc dohányos aki mindent elszív, szerettem megadni a módját. És még a függőségem időszakában elkezdtem ha nem is mindent amiről most írok, de egy részét felismerni ezeknek. Édesapám az alföldön élt és kapott egyszer egy jó pár kiló szárított dohánylevelet az egyik dohánytermesztő ismerősétől. Ő sosem tiltotta hogy dohányozzak, ahogy édesanyám sem, hiszen mindketten ugyanúgy cigarettáztak. Egy jó ideig nem kezdtem vele semmit. Ebben az időszakban kaptam rá a "hand roll" dohányokra, mert rájöttem hogy szeretek kézzel magam készíteni dolgokat, és hogy mennyivel nagyobb élvezetet ad az a cigaretta amit magam sodortam. Már maga az hogy minden egyes szálat kézzel készítettem el, jóval csökkentette az elszívott cigaretták számát. (Hasonlítsuk ezt össze a most kapható 1000 slukkos elektromos cigarettákkal…) Itt nagyban látszik hogy még egy káros szokásban is micsoda minőség béli eltérések lehetnek, de természetesen ez nem jelenti azt hogy ha jobban megadjuk a dohányzás módját akkor sokkalta egészségesebb lenne. Valahogy ezután jött el ha mondhatjuk úgy az utolsó rész dohányos karrieremben. Közben végeztem a középiskolával igazából sokszor már lelki vonatkozásban nem volt miért rágyújtani, már nem volt menő, nem kellett valahonnan kiszöknöm, nem kellet alibi hogy szüneteket tartsak. Aztán valahogy jött egy ötlet hogy minek költök én egyáltalán erre, mikor van több kiló dohánylevelem. Ezért fogtam egy adagot, vízbe áztattam, mert annyit azért tudtam róla hogy így nyersen valószínűleg szívhatatlan. Majd kiszárítottam és felőröltem. Ezentúl ebből tekertem magamnak a cigarettát. És hogy mi volt a különbség? Hát az első ami nagyon más volt az íze !!! Teljesen más, teljesen natúr íze volt. És rövid időn belül azt vettem észre hogy már alig gyújtok rá. A végén már talán naponta csak 1 szálat szívtam, és ekkor feltettem magamnak a kérdést hogy na ugyan azt már minek? Viszont maga a szertartásosság hiányzott az életemből, így egy a hétköznapi felfogásban nagyon furcsa dolgot tettem, elkezdtem minden nap többször gyógyteákat fogyasztani, de természetesen nem a filteres formában. Így jött egy új kis szokás az életemben, amit ugyan úgy elő kellett készíteni, majd elfogyasztani és hasonlóan egy 5-10 perces önmagamra figyelést tudott adni. Tehát a végső pont az volt hogy a 'negatív' függőségemet egy 'pozitív' függőségre cseréltem. Természetesen nem állítom azt hogy ez a szent Grál és mindenki életében ez ugyanúgy működik, de talán ez a kis iromány segít szemléltetni, hogy milyen összetett is a dohányzás a fizikai függőségen túl mennyi-mennyi lelki vonatkozása van. Ezért talán a legfontosabb kérdés amit fel kell magunknak tenni ha változtatni szeretnénk hogy; Miért is dohányzom ? Mit képvisel ez az én életemben ? És miért van rá szükségem hogy ezt képviselje ? Ha erre kíméletlenül őszintén tudsz válaszolni magadnak akkor jó helyen jársz. Na és persze főleg ne a növényre magára haragudjunk. Aki figyelemmel olvassa ezt a kis történetet, az felfedezheti benne hogy a függésről az ember tehet, mint fizikai, mint lelki síkon... : )